A budakeszi Fő utcán álló ún. „hősök szobra” keletkezéséről, múltjáról sajnálatosan keveset tudunk. A helytörténeti irodalomban fellelhető adatok és a szóbeli visszaemlékezések alapján még az avatás dátumát sem lehetett egyértelműen meghatározni. Az emlékmű restaurálása kapcsán merült fel az igény a szoborállítás körülményeinek feltárására.

A Szépítő Egyesület kérésére általam végzett levéltári kutatás mindeddig nem járt sikerrel, a Pest Megyei Levéltárban, Budakeszi nagyközség iratai között nem található az emlékműre vonatkozó adat.[1] A szobor megrendelésével és elkészíttetésével (esetleg a rá kiírt pályázattal) kapcsolatban így egyelőre nem tudunk semmi biztosat. Az emlékmű felirata szerint a „község közönsége” emeltette.[2] Tudjuk továbbá, hogy már a szobor felállítása előtt is emléknap keretében emlékeztek meg az első világháború áldozatairól. Az 1928. május 20-án tartott ünnepségről adott MTI-beszámoló a rendezvény regionális szerepére enged következtetni:

„Budakeszi község és környéke vasárnap délelőtt ünnepelte meg a hősök emléknapját. Miller József prépost által tartott ünnepi nagymisével kezdődött az emlékünnep. A budakeszi Lyra dalkör elénekelte a magyar Hiszekegyet, majd Kisvárdai Gyula méltatta a nap jelentőségét. Az ünnepi beszédet Miller József prépost tartotta. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével ért véget.”[3]

A szobrász, Martinelli Jenő (1886-1949 /?/) személyére vonatkozóan a művészeti (és egyéb) lexikonok adataira vagyunk utalva.[4] Budapesten született 1886. október 3-án, a Képzőművészeti Főiskolán végzett, többek közt Radnai Bélának és apjának, Martinelli Antalnak volt tanítványa. Hosszabb tanulmányutat tett Párizsban és Rómában. 1911-ben volt az első önálló kiállítása a Műcsarnokban, később rendszeresen állított ki itt és a Nemzeti Szalonban. 1921-től számos díjat nyert („állami díj”, Halmos Izor díj), művei nemzetközi kiállításokon is megjelentek (Hollandia, Velence, Barcelona, Monza stb.). Főként akadémikus szellemű képmásszobrokat, aktokat, vallásos szobrokat és plaketteket mintázott. Néhány alkotása a Nemzeti Galéria (Női fej, Hiúság) a Szépművészeti Múzeum és a Fővárosi Múzeum gyűjteményébe is bekerült. Több műve látható a Széchenyi fürdőben és tőle származik a szegedi Pantheonban Apáczai Csere János emlékműve. Ezenkívül számos síremlék elkészítése és katonatemető (pl. Pest, Szolnok) művészi kiképzése fűződik a nevéhez., több köztéri szobra és emlékműve található országszerte.[5]

Az ünnepélyes avatásra 1930. június 21-én került sor. Erről az eseményről így tudósított MTI:

„Díszes és megható ünnepség keretében leplezték le vasárnap Budakeszin a község 178 hősi halottjának bronzba öntött emlékszobrát. A leleplezési ünnepségre József főherceg is Budakeszire érkezett, az ünnepség istentisztelettel kezdődött a katholikus templomban. Istentisztelet után József főherceg a templomból a község főterére vonult, ahol Gschwindt Ernő országgyűlési képviselő megnyitotta az ünnepséget és fölkérte József főherceget az emlékmű leleplezésére. A királyi herceg méltatta a 32-es bakák és az 1-es honvédek dicsőséges szereplését a világháborúban, Ezek az ezredek az egész világháború alatt az ő parancsnoksága alatt állottak. Kegyeletes szavakkal emlékezett meg József főherceg a hősi halottakról és beszéde után elhelyezte hatalmas babérkoszorúját a szép bronzszobormű talapzatán. A kormányzó koszorúját Schönner Odilo altábornagy helyezte el.

A leleplezési ünnepély végeztével a budapesti leventék elvonultak József főherceg előtt, majd a főherceg gépkocsin visszautazott Budapestre.”[6]

Az avatási ünnepség volumene, az illusztris közéleti személyiségek részvétele, és magának az szobornak a méretei és művészi kidolgozottsága is az emlékmű Budakeszi körein túlmutató jelentőségét sejtetik. Ennek mibenléte
azonban egyelőre nem tisztázott. Az ünnepségről Budakeszi kiváló fényképészének, id. Deponte Józsefnek köszönhetően több felvétel is fennmaradt, József főherceg állítólag ezen ünnepség alkalmával adományozta neki az „udvari fényképész” címet.

Visszaemlékezések szerint a hősi emlékmű rendszeres évenkénti ünnepségek helyszíne volt a hősök emléknapján (május utolsó vasárnapja), de a március 15-ei és egyéb nemzeti ünnepségeket is gyakran itt tartották. Fontos reprezentációs lehetőség volt ez pl. a Leventék és a különböző kulturális és egyéb egyesületek számára.[7] A hősi halottak emlékének ápolása jól illeszkedett a két világháború közötti magyarosító és revizionista törekvésekhez. A kommunizmus évtizedei alatt természetesen ez a hagyomány megszakadt, vele együtt az emlékmű karbantartása is háttérbe szorult.[8]

 

Hivatkozott irodalom:
Horváth Jenő
2011 Mindenki siratta az elesetteket. Budakeszi Hírmondó. XX. évf./2011. január. 12. old.
Kerkápoly M. Emil (szerk.)
1930 A magyar legújabb kor lexikona (A magyar feltámadás könyve). Budapest.
Kovács Ákos (szerk.)
1991 Momentumok az első háborúból. Budapest.
Zádor Anna – Genthon István (szerk.)
1967 Művészeti lexikon. 3. kötet (L-Q). Budapest.
Levéltári források rövidítései
PML V.1016 Pest Megyei Levéltár, Budakeszi nagyközség iratai.
PML IV.401 Pest Megyei Levéltár, főispáni iratok.
Internetes források

MTI „Kőnyomatos hírek” – Napi hírek/napi tudósítások 1920-1944, keresőoldal: http://mol.arcanum.hu/mti/opt/a100929.htm?v=pdf&a=start

[1] A kérdéses évekből (1927-33) hiányoznak a képviselőtestületi iratok, ahol minden bizonnyal esett szó az ügyről. A közigazgatási iratok között (PML V.1016/Cb 6-7. doboz), amelyek főként tervrajzokat és építési engedélyeket tartalmaznak, nem találtam az emlékműre vonatkozó utalást, csakúgy, mint az egyéb anyagok – pénzgazdálkodási iratok (PML V.1016/Cb 43-44. ill. 101-103. kötet), bizalmas elöljárósági iratok (PML V.1016/Cb 1. doboz) – között sem. Somlai Péter jóvoltából tudom, hogy a főispáni iratok között (PML IV.401) sem található számottevő adat. A Hadtörténeti Múzeum Levéltárában kérdésemre közölték, hogy ott minimális esélye van az ilyen irányú kutatásnak. A továbbiakban még a műemlékvédelem és a műemléki nyilvántartás hivatalos szerveinél tervezek érdeklődni, illetve esetlegesen a Magyar Országos Levéltárba került anyagaikat kívánom átnézni. Reménykedésre adhat okot, hogy az 1945 utáni szoborpályázatok nyilvántartása már könyv formájában is megjelent, így lehetséges, hogy az az előtti köztéri szobrok adatai is megtalálhatók ugyanott.
[2] A szobor talapzatán álló tábla szövege: „1914-1918 budakeszi hőseinek hervadhatatlan emlékére emeltette a község közönsége”
[3] MTI „Kőnyomatos hírek” – Napi hírek/napi tudósítások 1920-1944 – 1928. május 21. hétfő (24. oldal)
(keresőoldal: http://mol.arcanum.hu/mti/opt/a100929.htm?v=pdf&a=start) – Miller József 1910-től 1938-ig volt budakeszi plébános, Kisvárdai Gyula pedig tanító volt a helyi állami iskolában.
[4] Kerkápoly M. Emil (szerk.) 1930.; Zádor Anna – Genthon István (szerk.) 1967. Monográfia, cikk eddig tudomásom szerint nem született róla.
[5] Az első világháborús hősi emlékművekről, benne Martinelli néhány alkotásáról ld. még: Kovács Ákos (szerk.) 1991.
[6] MTI „Kőnyomatos hírek” – Napi hírek/napi tudósítások 1920-1944, 1930. jún. 23. 11:35 (10.oldal)
(keresőoldal: http://mol.arcanum.hu/mti/opt/a100929.htm?v=pdf&a=start)
[7] Az ilyen ünnepségek alkalmával a ’40-es években sor került a Leventék és a Volksbund kötelékébe lépett fiatalság (Jungvolk) közti súrlódásokra is (id. Jóna Gyula szóbeli közlése).
[8] A szobor környezetét az egykor jómódú gazda, id. Martin János gondozta haláláig (Horváth Jenő 2011.)