Beszámoló a közgyűlésről

szepito_egyesulet_logo

Megtartotta tegnap évi rendes közgyűlését a Budakeszi Szépítő Egyesület az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az évszázados múlttal és hagyományokkal rendelkező civil szervezet az idei terveiről is beszámolt.

 
DSC03466

alair

alair

beszel

beszel

beszel

beszel

Jóna Gyula titkár az évek óta változatlan taglétszám kapcsán beszámolt az idős koruk miatt kieső tagtársakról, s a belépő új tagokról, akik az elmúlt évben Bakáts Bernadett alpolgármester, Csomor Rita és Schrotti Jánosné Martin Erzsébet voltak. Kiemelte Eszterle László szerepét a Szépítő Egyesület Fő u. 85. alatti ingatlanának, az Egyesületek Házának külső festésében, hangsúlyozva, hogy a nyílászárók cseréje és a belső felújítás sem várathat soká magára.

A pénzügyekért felelős Szabadosné az egymilliós éves költségvetéssel működő szervezet pénzügyi adatait foglalta össze. A bevételek legfőbb forrásai az adományok, a pályázatok, a tagdíjak, az 1%-os visszatérítés, valamint az önkormányzattól és a német önkormányzattól érkező támogatás. A kiadások között a legnagyobb tétel tavaly az első világháborús emlékmű vízellátásának biztosítása, de ezt az előző év adományai nagyrészt fedezték. Jelentősebb tétel még az Egyesületek Házának közüzemi díjai és a szervezet működési kiadásai, de a Segítő Szentek kápolna és a Schieli-kápolna karbantartása is százezres nagyságrendű ráfordítást igényelt. Kiemelte, hogy a 127 fős tagság több mint egyharmada nem fizet tagdíjat, emiatt a tagnyilvántartás frissítését tervezik. Bechtold Gábor, az ellenőrző bizottság elnöke a pénzügyi beszámolót elfogadásra javasolta.

Hidas Mátyás elnök az idei tervek között első helyen a Nepomuki Szent János szobor
visszaszerzéséről számolt be. A szobrot több éves próbálkozás után tavaly decemberben Herein Gyula vállalkozó és restaurátor szakemberek közreműködésével sikerült Budajenőről Budakeszire visszaszállítani, s első megtalálója és megmentője, Siklósi Gyula régész javaslatát megfogadva a plébániatemplom lépcsőjének patak felőli oldalán állítja majd fel az egyesület az önkormányzat támogatásával, június elejére.

A Szépítő Egyesület a település különböző pontjain korábban elhelyezett információs tábláinak helyreállítását tervezi. Háromnyelvű, a legfontosabb budakeszi látnivalókat bemutató budakeszi térkép kiadásán is dolgozik a Budakeszi Kultúra Alapítvánnyal összefogásban. Még az idén megjelenik Budakesziről egy háromnyelvű, térképekkel, túraútvonalakkal és gazdag képanyaggal összeállított útikönyv, Gellér Dávid és Mocsnek Katalin, Budakeszin élő történészek munkája a Budakeszi Kultúra Alapítvány kiadásában. A könyv megjelentetésére régóta készülnek, de az utóbbi két évben olyan mértékű, az elmúlt két évtizedben nem tapasztalt intenzitású változások mentek végbe Budakeszi főutcája mentén, s a közeljövőben három olyan új látnivaló is létesül, amelyek nélkül a kiadvány megjelentetését nem tekinthetnénk teljesnek.

A budakeszi német önkormányzat szervezésében és többek között a Szépítő Egyesület támogatásával jövő nyárra elkészül Budakeszi legújabb köztéri szobra a templom alatti területen, amely az elmúlt háromszáz évben itt élt ősöknek állít emléket.

Koós Hutás Katalin
Fotók: Bánkuti Ákos